2023. Június 2.
■ A vállalat az első koreai akkumulátorgyártó, amelynek akkumulátorkezelő rendszere megkapja a TÜV Rheinland kiberbiztonsági irányítási rendszerekre vonatkozó tanúsítványát.
Az SK On, amely vezető szerepet tölt be az elektromos járművekhez való akkumulátorok gyártásában, a mai nap bejelentette, hogy akkumulátorkezelő rendszere megkapta a TÜV Rheinland kiberbiztonsági irányítási rendszerekre vonatkozó (CSMS) tanúsítványát, és ezzel a vállalat lesz az első koreai akkumulátorgyártó, amely ilyen neves elismeréssel rendelkezik.
A CSMS-tanúsítványt olyan vállalatok kapják meg, amelyek rendelkeznek megoldásokkal a potenciális kibertámadások figyelésére, valamint arra, hogy detektálják az autóipari szoftvereket és alkatrészeket érintő kiberbiztonsági fenyegetéseket és megfelelően reagáljanak rájuk. A tanúsítvány kibocsátására a szervezeti folyamatok és a termelésirányítási rendszer alapos auditját követően szokott sor kerülni.
Az SK On a tavalyi évben a CSMS-tanúsítvány elnyerése érdekében az ISO/SAE 21434 nemzetközi autóipari kiberbiztonsági szabványon alapuló vizsgálatok elvégzésére kérte fel a TÜV Rheinlandot, amely a teszteléssel, bevizsgálással és tanúsítással kapcsolatos szolgáltatások terén az egyik vezető szolgáltatónak számít, és több mint 150 évre visszamenő múlttal rendelkezik. Az SK On egy egy évig tartó értékelési folyamatot követően sikeresen megszerezte a tanúsítványt.
A legújabb tanúsítvánnyal a birtokában az SK On várhatóan felgyorsítja világszintű terjeszkedését, mivel az UNR155 előírásnak megfelelő CSMS-tanúsítvány szükséges ahhoz, hogy egy autógyártó értékesíthesse járműveit a főbb globális piacokon, beleértve Európát és az Egyesült Államokat.
Az UNR155 az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) által kiadott kötelező gépjármű-kiberbizonsági rendelet, amely 2021-ben lépett hatályba. 2022 júliusa óta a rendelet minden új járműtípusra kötelező érvényű, 2024 júliusától pedig minden újonnan gyártott járműre vonatkozni fog.
Az UNR155 de facto globális szabványnak számít, mivel az ENSZ-EGB-tagországok közé nemcsak európai országok tartoznak, hanem észak-amerikai és ázsiai országok is. Jelenleg 56 ENSZ-EGB tagország van.
Ahogy a járművek egyre jobban összekapcsolódnak a fejlett önvezető technológiákkal és ezáltal egyre bonyolultabbá válnak, úgy növekszik a kiberbiztonság jelentősége az autóipari szoftverek és alkatrészek területén. E körülményekre tekintettel a globális autógyártók megkövetelik beszállítóiktól, hogy CSMS-tanúsítvánnyal rendelkező termékeik legyenek.
Az SK On erősíti a vállalat kiberbiztonsági képességeit, miközben növeli akkumulátorkezelő rendszerének (BMS) minőségét. 2021-ben a vállalat a kiberbiztonsági megoldások fejlesztése érdekében kiberbiztonsági irányelveket dolgozott ki és ehhez kapcsolódó egységeket és fejlesztési folyamatokat hozott létre.
Az SK On már két másik tanúsítványt is szerzett, amelyek célja az akkumulátorkezelő rendszer minőségének biztosítása. A vállalat rendelkezik A-SPICE CL2-tanúsítvánnyal, amelyet az autóipari szoftverek fejlesztése során alkalmazott gyakorlatok és folyamatok értékelése után adnak ki, valamint ISO 26262 FSM-mel (funkcionális biztonsági irányítás), amely a közúti járművek elektromos és elektronikus rendszereinek fejlesztésére vonatkozó nemzetközi funkcionális biztonsági szabvány.
Az SK On Rendszerfejlesztési Irodájának vezetője, Lee Ji-Seok elmondta: „Az SK On a legújabb tanúsítvánnyal ismét bizonyította az akkumulátorkezelő rendszerekkel kapcsolatos fejlesztési képességeit és fejlesztései minőségét.” Hozzátette: „Ezzel most egy újabb erős fegyver áll a rendelkezésünkre a megrendelések biztosításához és a globális terjeszkedéshez.”
Legutóbbi hozzászólások